SZÜRKE RIZSESHÚS
Egy szép nagy sertéscsülköt (nem füstölt) kicsontozunk, lebőrkézünk, a bőr alatti zsírt eltávolítjuk, majd kockákra vágjuk. Három fej vöröshagymát apróra vágunk, bő zsírban kb. 5 percig pároljuk, majd a kockákra vágott húst beletesszük. Lassú tűzön fedő alatt pároljuk, lehetőség szerint a hús saját levében párolódjon meg, de ha szükséges, a párolás végén adjunk hozzá kevés vizet. Közben ízlés szerint sózzuk, tehetünk bele kevés vegeta ételízesítőt is, majd annyi őrölt borsot szórunk rá, hogy egy szürke masszát kapjunk. Tehetünk bele 1-2 gerezd fokhagymát is, természetesen apróra vágva. Addig pároljuk, míg kb. 3/4 puhaságú nem lesz.
Ezután fejenként egy marék jól megtisztított, megmosott rizst keverünk bele, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy a keveréket jól ellepje. Lassú tűzön, fedő alatt keverés nélkül főzzük, amíg a rizs megpuhul. (Vagy felforraljuk, majd sütőbe tesszük, és fedő alatt kb. fél órát sütjük.) Vigyázzunk nem könnyű, kímélő étel!