ingyen webstatisztika

SERTÉSCSÜLÖK PÁROLT KÁPOSZTÁVAL


Hozzávalók: 1 db nyers sertéscsülök, 1 fej fehérkáposzta, só, fokhagyma, zsír, köménymag, őrölt bors, cukor.

Elkészítés: A friss csülköt alaposan megtisztítjuk, megmossuk, majd sóval és fokhagymagerezdekkel felforralt vízben félpuhára főzzük. Ha félig megfőtt, kivesszük a főzőléből, és lecsöpögtetjük. Egy tepsibe kevés zsírt teszünk, ráfektetjük a csülköt, közepes hőfokra előmelegített sütőben szép pirosra sütjük. Közben sűrűn locsolgatjuk a saját zsírjával. Egyszer megfordítjuk, utána a főzővízben főtt fokhagymagerezdeket szétnyomkodjuk, és a csülök tetejére kenjük. A káposztát megmossuk, eltávolítjuk a torzsáját és legyaluljuk. Lesózzuk, átgyúrjuk, félóra pihentetés után kicsavarjuk. Két evőkanál zsírt megolvasztunk, megpattogtatunk rajta egy mokkáskanálnyi köménymagot, elkeverünk benne egy kevés cukrot, majd rárakjuk a káposztát és puhára pároljuk. Közben állandóan kavargatjuk, végül őrölt borssal fűszerezzük. A ropogósra sült csülköt párolt káposztával és héjában sült krumplival tálaljuk.

Jó tanács: A főzővizet kocsonyakészítéshez is felhasználhatjuk. Aki nem akar bíbelődni a csülök főzésével, a nyers csülköt tűzdelje meg fokhagymagerezdekkel, és ízlés szerint sózza be. Fektesse tepsibe, amelybe zsírt és kevés vizet önt. Eleinte alufóliával letakarva párolja, majd a saját zsírjával locsolgatva süsse pirosra.



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök