GOMBÁS CSÜLÖK BURGONYAGOMBÓCCAL
Hozzávalók: 2 füstölt csülök (csonttal együtt kb. 2 kiló), 50 dkg gomba, 7 dkg vaj vagy Rama margarin, 2 evőkanál liszt, só, ételízesítő por, 2 dl tejszín, petrezselyemzöld, 1-2 kiskanál citromlé, 1 fél kiskanálnyi cukor, 10 dkg reszelt füstölt sajt. A körethez: 1,5 kg burgonya, 1,5 dl étolaj, 1 kiskanál só, sajtrudacskák, 40 dkg mirelit kukorica (lehet konzerv is), az edény kikenéséhez vaj.
Elkészítés: A 2 füstölt csülköt (csonttal együtt kb. 2 kiló) egészen puhára főzzük, s a levében hagyva megvárjuk, míg kissé kihűl. (Akár előző nap is megfőzhetjük). Kicsontozzuk és a bőrétől, valamint a zsírosától késsel elválasztjuk. A szélesebb darabokra vágott bőrével kibélelünk egy nagyobb tepsit vagy tűzálló edényt. A csülök feldarabolt húsos részeit ráfektetjük. Félretesszük. Fél kiló gombát vékonyra szeletelünk és 7 dkg vajon vagy Rama margarinon megfuttatjuk. Amint a gomba némi levet enged, 2 evőkanál liszttel, csipetnyi sóval és ételízesítő porral meghintjük, majd néhány másodpercig még a tűzön hagyjuk. Ezután a tűzről levesszük, és apránként 2 dl tejszínnel felengedjük. Frissen aprított petrezselyemzölddel megszórjuk, a tűzre visszatesszük, s csak éppen átforrósodni engedjük. Ezután 1-2 kiskanál citromlével, 1 fél kiskanálnyi cukorral pikánsra ízesítjük, majd a csülökhús tetején egyenletesen elosztjuk. Végül 10 deka reszelt füstölt sajttal meghintjük, forró (180 °C) sütőben mintegy 20 percig sütjük, amíg az egész átforrósodik és a sajt ráolvad. A körethez a 1,5 kiló burgonyát héjában megfőzzük, majd amikor kihűlt, meghámozzuk, durvára reszeljük. Másfél deci étolajjal és 1 kiskanál sóval jól összekeverjük. Ezután nedves kézzel gombócokat formázunk belőle, és a tetejükre 1-1 sajtrudacskát tűzünk díszítésként. Kivajazott tűzálló edénybe rakosgatjuk úgy, hogy a felengedett, enyhén ételízesítővel és sóval megszórt 40 deka mirelit kukoricát (lehet konzerv is) köréje szórjuk. Ezt a köretet közepes lánggal csak annyi időre toljuk a sütőbe (kb. 10 perc), hogy a gombóc átmelegedjen, de a sajtrudacska ép maradjon.