ingyen webstatisztika

CSÜLÖK SAVANYÚ KÁPOSZTÁVAL


Hozzávalók 4 személyre: 3 babérlevél, 6 szem borókabogyó, 1 (kb. 1,5 kg) sózott sertéscsülök, 3 fej vöröshagyma, 85 dkg savanyú káposzta, 3-4 evőkanál almapüré, fél csokor petrezselyemzöld, só, őrölt fehér bors.

Elkészítés: Fél liter vizet a babérlevéllel és a borókabogyóval együtt felforralunk. A megmosott, sózott csülköt a vízbe tesszük, és fedő alatt, alacsony hőfokon 1 órán keresztül főzzük. A vöröshagymát cikkekre vágjuk, és a savanyú káposztával együtt a húshoz adjuk. A káposztát sóval, borssal és almapürével tetszés szerint ízesítjük, majd ugyanazon a hőfokon további 1 órát főzzük. A petrezselyemzöldből keveset félreteszünk a díszítéshez, a többit vékony csíkokra metéljük. A főtt csülköt a párolt savanyú káposztával tálra helyezzük, és a petrezselyemzölddel megszórva, illetve díszítve kínáljuk. Borsó- vagy burgonyapüré illik hozzá. Ötlet: Almapürét befőttesüvegben a bébiételek között találhatunk, de a savanyú káposztát reszelt almával is ízesíthetjük: ugyanazt a hatást fogjuk elérni. A savanyú káposztát gazdagabbá tehetjük, ha párolt gombával összekeverjük. Nem kell vele sokat dolgozni, ha elkészítéséhez nem friss, hanem konzervdobozban kapható, apró csiperkét (champignont) használunk.



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök