TÖKKRÉMLEVES KÁPOSZTÁS PISKÓTÁVAL
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg sütőtök, 10 dkg margarin, 5 dkg póréhagyma, 2 dl tejszín, 5 dkg liszt, só, őrölt fehér bors, borsmenta; a káposztás piskótához: 20 dkg fejes
káposzta, 2 evőkanál étolaj, 2
tojás, 4 dkg liszt, só, bors, cukor.
Elkészítés: A felhevített margarinon megfonnyasztjuk a vékony szeletekre vágott póréhagymát, rátesszük a meghámozott, kimagozott s darabokra vágott tököt, sóval, őrölt fehér borssal, borsmentával fűszerezzük és fedő alatt addig pároljuk, míg a tök össze nem esik. Meghintjük liszttel, jól elkeverjük, még egy-két percig az egészet együtt pirítjuk, majd feleresztjük fél liter vízzel és a tejszínnel. Miután kiforraltuk, sűrű drótszitán átpasszírozzuk, még egyet forralunk rajta és tálalásig melegen tartjuk. Bár elkészíthető az óriásira megnövő, hagyományos sütőtökből is, ízletesebb a hosszabb ideje nálunk is meghonosodott, nyújtott formájú és kívül is barna, kanadai sütőtökből.
A piskótához a káposztát finomra lereszeljük, só, őrölt bors hozzáadásával olajon megpároljuk és hagyjuk kihűlni. A két tojásfehérjét a cukorral habbá verjük, elkeverjük a káposztával, hozzákeverjük a két tojássárgáját és a lisztet is. Sütőpapíron vagy kivajazott, lisztezett tepsiben megsütjük. A tűzforró levest a gusztusos formákra felvágott piskótával tálaljuk.