ingyen webstatisztika

KELBIMBÓ-SÜTŐTÖK LEVES


Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg sütőtök, 10 dkg burgonya, 35 dkg kelbimbó, 1 kis fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál étolaj, 2 db húsleveskocka, 1 csipet szárított kakukkfű, só, őrölt bors, 1 csipet reszelt szerecsendió, 1 dl főzőtejszín, 4 kávéskanál tejföl.

Elkészítés: A sütőtököt megmossuk, szárazra töröljük, meghámozzuk, magjait eltávolítjuk, karalábévájóval golyókat formálunk belőle, a "hulladékot" felaprítjuk. A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, apró kockákra vágjuk. A kelbimbó külső levélkéit lehántjuk, megmossuk. A vöröshagymát és a fokhagymát meghámozzuk, a vöröshagymát apróra felkockázzuk. Az olajat felforrósítjuk, megfonnyasztjuk benne a vöröshagymát, rádobjuk az áttört fokhagymát és a zöldségeket, egy percig erős tűzön pirítjuk. Hozzáadjuk a húsleveskockákat, 12 deci vizet és a kakukkfüvet, majd fedő alatt, mérsékelt tűzön puhára pároljuk. Félreteszünk a díszítéshez 4 evőkanálnyi kelbimbót és sütőtökgolyót vegyesen, a többit főzőlevével együtt, botmixerrel összeturmixoljuk. Belekeverjük a főzőtejszínt, botmixerrel kissé felhabosítjuk. Ízlés szerint utánasózzuk, őrölt borssal és frissen reszelt szerecsendióval fűszerezzük, éppen csak felforraljuk, végül visszatesszük bele a félretett darabos zöldséget. Négy mélytányérba szedjük és a tejföllel díszítve-cirmosítva tálaljuk.




Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök