TÖKKRÉMDESSZERT Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg sütőtök, 1 evőkanál porcukor, 5 evőkanál kristálycukor, 1 evőkanál gyümölcsalapú kocsonyásító, 1 dl ananászlé, 3 dl tejszín, csipetnyi őrölt gyömbér.
Elkészítés: A desszerthez az az édes, magyar sütőtök jó, amit a dér már megcsípett. Daraboljuk fel, szórjuk meg porcukorral, középmeleg sütőben süssük meg. Négy evőkanál kristálycukrot serpenyőben aranybarnára karamellizálunk és olajjal megkent alufólián hagyjuk kihűlni. Az ananászlét egy evőkanál cukorral és a kocsonyásítószerrel összeforraljuk, őrölt gyömbérrel ízesítjük, majd összeturmixoljuk a sütőtökkel. Habüstbe tesszük és amikor már majdnem megdermedt, hozzákeverjük az 1 dl tejszínből vert kemény tejszínhabot, valamint a karamell egy részét. Kanállal galuskákat szaggatunk a masszából és hagyjuk kihűlni. A többi tejszínt is felverjük habnak, ezzel és a maradék karamellel díszítjük, babapiskótával tálaljuk.
|