OMLETT, AVAGY TOJÁSLEPÉNY-ALAPRECEPT
Hozzávalók: 6
tojás, 2 kiskanál tej, 5 dkg vaj, só.
Elkészítés: A tojásokat tálba felütjük, hozzáadjuk a tejet és egy csipet sót, majd alaposan kikeverjük úgy, hogy a tojássárgája és fehérje tökéletesen sima elegyet alkosson. Ez könnyebb és biztonságosabb, ha a tojást a felhasználás előtt legalább egy órával kivesszük a hűtőszekrényből, így mire szükségünk lesz rá, szobahőmérsékletű. A vaj negyedét nem túl nagy serpenyőben éppen csak megolvasztjuk, a tojás negyedrészét ráöntjük, és közben fakanállal folyamatosan keverjük, hogy a vajat "felvegye". Amint kocsonyásodni kezd, abbahagyjuk a keverést, és megvárjuk, amíg összeáll. Ekkor a fakanál és esetleg egy falapát segítségével egy mozdulattal, gyorsan és ügyesen megfordítjuk, és ha már a másik fele is szilárd, óvatosan tányérra csúsztatjuk. Ugyanígy sütjük meg a másik három omlettet is.