ingyen webstatisztika

BURGONYÁS OMLETT GAZDAGON


Hozzávalók 4 személyre: 75 dkg burgonya, 1-2 gerezd fokhagyma, 20 dkg tehéntúró, 2 közepes fej vöröshagyma, 2 db csemegeuborka, 4 tojás, 1 dl tej, őrölt pirospaprika, 3 evőkanál étolaj, 15 dkg füstölt pulykamell-felvágott, 2 szál petrezselyemzöld, só, őrölt bors.

Elkészítés:
A burgonyát forrásban lévő vízben kb. 15 percig főzzük. Hideg vízzel leöblítjük, héját lehúzzuk, majd hűlni hagyjuk. Közben a fokhagymát igen apróra felvágjuk, és elkeverjük a túróval. A vöröshagymát apróra felkockázzuk. A csemegeuborkát felszeleteljük. A tojást elkeverjük a tejjel, majd sóval, borssal és pirospaprikával ízesítjük. A kihűlt burgonyát felszeleteljük. Az olajat nagy serpenyőben felforrósítjuk. Beletesszük a vöröshagymát, rövid ideig sütjük, majd hozzáadjuk a burgonyát, és többször megforgatva, kb. 5 perc alatt aranybarnára sütjük. Megsózzuk. Belekeverjük az uborkaszeleteket, ráöntjük a tejes tojást, és közepes hőfokon, kb. 5 percig sütjük.
Az omlettet tálra borítjuk. Elrendezzük rajta a pulykamell-felvágottat, s közepére fokhagymás túrót halmozunk. Petrezselyemzölddel díszítve tálaljuk.


További receptek >> https://lajosmari.hu/



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök