FÜRJ GINES SZŐLŐMÁRTÁSBAN
Hozzávalók 4 személyre: 8 db fürj (15 dkg-osak), 10 dkg húsos, füstölt szalonna, 4 szem borókabogyó, 8 szem egész bors, 2 kis fej vöröshagyma, 2 szál sárgarépa, 12-12 dkg fehér és kék szőlő, 1 dl tejszín, 3 dkg liszt, 2 centiliter gin, 1 evőkanál áfonyalekvár, só, őrölt bors.
Elkészítés: A megmosott, megtörölt fürjeket sóval, borssal jól bedörzsöljük. A szalonnát felkockázzuk, mély tálban a zsírját kiolvasztjuk, majd kivesszük. A fürjeket a szalonnazsírban körös-körül megpirítjuk. A borókabogyót és a szemes borsot mozsárban széttörjük. A vöröshagymát megtisztítjuk. A megtisztított, megmosott sárgarépát nagyobb darabokra vágjuk. A fűszereket és a zöldségeket a hús mellé tesszük. Aláöntünk 3/4 liter forró vizet, és fedő alatt, alacsony hőfokon, kb. 30 percig főzzük. Közben a szőlőszemeket megmossuk, félbevágjuk és a magokat eltávolítjuk.
A fürjeket óvatosan kiemeljük a lábasból, és melegen tartjuk. A zöldséges mártást átszűrjük, felforraljuk, majd állandó keverés mellett belevegyítjük a tejszínben csomómentesen elkevert lisztet. A forrástól számítva kb. 3 percig főzzük. A mártást a ginnel és az áfonyalekvárral ízesítjük, majd sózzuk, borsozzuk. Beleforgatjuk a szőlőszemeket, összemelegítjük, végül a gines mártást a húsra öntjük. Csigatészta illik hozzá.