Hozzávalók 6 személyre: 400 g liszt, 150 g vaj, 1
tojás, 1 evőkanál cukor, 1 mokkáskanál őrölt fahéj, 1 dl tokaji aszú, egy csipet só. A töltelékhez: 2 nagy fürj, 2 szelet nyers (olasz) sonka, 200 g gomba, 200 g zöldborsó, 200 g tehéntúró, 30 g vaj, 3 tojás, 1 kis fej zeller, 1 fej vöröshagyma, 2 fej articsóka, húsalaplé, száraz fehérbor, olaj, só, bors.
Elkészítés: A fürjtorta tésztáját készítjük el először: összekeverjük a lisztet, a sót, a cukrot és a fahéjat, beledolgozzuk a vajat, a tojást és néhány kanálnyi aszúbort. Dolgozzunk gyorsan, hogy a vaj ne olvadjon meg, majd a kész tésztát csavarjuk alufóliába és tegyük hűtőszekrénybe. A fürjeket sózzuk, borsozzuk, beletekerjük a sonkaszeletekbe. 20 gramm vaj és egy kevés olaj keverékében pirítsuk meg kissé a vöröshagyma kétharmadát a kis kockákra vágott zellerrel, forgassuk bele és pirítsuk meg a fürjeket, sózzuk, borsozzuk, loccsantsunk rá egy kevés fehérbort, majd egy merőkanálnyi húsleveslével (leveskockából is készíthetjük) engedjük fel és 15-20 percig lassú tűzön hagyjuk fődögélni. Dobjuk sós forró vízbe a zöldborsót, 5 perc után szűrjük le, majd egy serpenyőben a maradék vajon és vöröshagymán pároljuk készre. A felszelt gombát és articsókát egy kevés olajon pároljuk meg. A megpárolt fürjet csontozzuk ki, húsát daraboljuk fel, keverjük hozzá a már elkészített zöldféléket, a túrót, 2 tojást, 2-3 kanálnyit a fürj főzőlevéből, sózzuk, borsozzuk és dolgozzuk össze. A tészta kétharmadát nyújtsuk kerek lappá, béleljük ki vele egy 24 centi átmérőjű, levehető falú teflonforma alját és oldalát, hogy kissé túlnyúljon a peremén, majd töltsük meg a fűszeres keverékkel, a maradék tésztát nyújtsuk koronggá, zárjuk le vele. A szélét csipkedjük össze, a közepén üssünk kéményt, borítsuk a maradék tésztacsíkokból készült rácsos mintával. Egy felvert tojással megkenjük, 180 C-fokon 45-50 perc alatt készre sütjük.