Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg pulykamell vagy sertéscomb, 2 gerezd fokhagyma, 1 kis csokor petrezselyemzöld, só, őrölt bors, 4 nagyobb, azonos méretű cukkini (1 kg), 1-1 mokkáskanál szárított borsikafű és zsálya, 1 mokkáskanál szárított bazsalikom, 1
tojás, 1 dl tejszín, 5 dkg reszelt parmezán sajt, 1 kávéskanál vaj, 2 evőkanál zsemlemorzsa.
Elkészítés: A húst kétszer átdaráljuk. A fokhagymát meghámozzuk, a petrezselyemzöldet megmossuk, levélkéit lecsipkedjük és finomra vágjuk. 2,5 liter vizet 1 evőkanál sóval felforralunk. A cukkinikat megmossuk, végeiket levágjuk, 4-5 cm-es darabokra szabdaljuk, és úgy, hogy a hengerek alja épségben maradjon, kivájjuk a belsejüket.
A cukkinikat 5 percre a forrásban lévő vízbe dobjuk, onnan azonnal hideg vízbe szedegetjük, majd tiszta konyharuhán alaposan lecsepegtetjük. A darált húshoz adjuk az áttört fokhagymát, a petrezselyemzöldet, az illatos füveket, a tojást, tejszínt, a sajt felét, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és jól összegyúrjuk. A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra.
Vajjal vagy margarinnal kikenünk, és zsemlemorzsával meghintünk egy nagyobb méretű, csinos sütőedényt. Megtöltjük a cukkinitörzseket a húsmasszával, majd talpukra állítva a sütőedénybe rakosgatjuk őket. Megszórjuk a maradék reszelt sajttal és 30 percig sütjük. Ha nagyon pirulna a tetejük, alufóliával betakarjuk, de mindenképpen át kell sülniük! Petrezselymes vagy currys rizs illik hozzá.