GÖRÖG CUKKINISALÁTA
Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg kicsi, karcsú cukkini, só, 2-3 gerezd fokhagyma, 2 fej apróra vágott vöröshagyma, kevés borecet, 2 nagy csokor összevagdalt petrezselyemzöld, a sütéshez étolaj.
Elkészítés: A cukkinit alaposan megmossuk, majd fél centi vastag karikákra vágjuk. A szeleteket kissé besózzuk, és egy óra hosszat állni hagyjuk, utána papírtörülközővel leitatjuk. Teflonserpenyőbe félujjnyi magasan olajat töltünk, és a fokhagymagerezdeket aranysárgára sütjük benne, majd kidobjuk belőle. A cukkiniszeleteket a fokhagymaízű olajban megsütjük, és a vöröshagymával rétegezve jól záródó üvegbe rakjuk, kevés borecettel meglocsoljuk, az üveget lezárjuk, és legalább egy napra hűtőszekrénybe tesszük. Közben időnként felrázzuk, hogy a cukkinit a leve jól átjárja. Petrezselyemzölddel meghintve kínáljuk. Pita kenyér (zsebes zsemle) illik hozzá.