TOJÁSOS - BROKKOLIS RAKOTTAS
Hozzávalók 4 személyre: 4
tojás, 3 evőkanál vaj vagy margarin, 2 evőkanál liszt, 2,5 dl erőleves (leveskockából), 1,25 dl tej, 3 evőkanál mustár, 25 dkg brokkoli, 5 dkg reszelt parmezán sajt, 1-2 dkg hántolt napraforgómag, só, őrölt bors.
Elkészítés: A 10 perc alatt keményre főzött tojásokat hideg vízzel leöblítjük, meghámozzuk és félbevágjuk. A vajat lábasban felforrósítjuk, beleszórjuk a lisztet, és világos rántást készítünk. Felöntjük az erőleveslével és a tejjel, állandó keverés mellett felforraljuk, majd alacsony hőfokon, 5 percig főzzük. Belevegyítjük a mustárt, sóval, borssal ízesítjük, és kissé kihűtjük. A brokkolit rózsáira szedjük, és forrásban lévő, sós vízben kb. 5 percig főzzük. 4 kis tűzálló tálba kevés mártást öntünk. Beletesszük a tojásokat meg a brokkolit, és elosztjuk rajtuk a maradék mártást. Megszórjuk a sajttal, és előmelegített sütőben 225 fokon (gáztűzhelynél 4-es fokozaton) kb. 10 percig sütjük. Végül a napraforgómagot szárazon megpirítjuk, és a rakottasra szórjuk.