BROKKOLIKRÉMLEVES FÜSTÖLT SONKÁVAL
Hozzávalók 4 személyre: 75 dkg brokkoli, 8 dkg főtt füstölt sonka, 1,5 dl tejszín, 7,5 dl húsleveslé vagy zöldségerőleveslé (leveskockából is készülhet), 1 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál vaj vagy főzőmargarin, 2 evőkanál vékonyan felszeletelt
mandula, só, őrölt bors, 1 csipet reszelt szerecsendió.
Elkészítés: A megtisztított brokkolit megmossuk, majd rózsáira szedjük, illetve a szárát feldaraboljuk. A fokhagymát megtisztítjuk, szétzúzzuk és a felforrósított vajon üvegesre pároljuk a brokkolidarabokkal. Felöntjük a leveslével, felforraljuk, és 5 percig főzzük. Hozzáadjuk a brokkolirózsákat is, és fedő alatt még 10 percig főzzük.
Közben a mandulát szárazon, lehetőleg teflonserpenyőben aranysárgára pirítjuk. A főtt sonka zsíros részeit levágjuk, a húsos részt csíkokra metéljük. Néhány brokkolirózsát kiemelünk, a többit a levesben összeturmixoljuk. Behabarjuk a tejszínnel, sóval, borssal, reszelt szerecsendióval fűszerezzük, és összemelegítjük. A krémlevest adagonként tányérokba merjük. Sonkacsíkokkal és a félretett brokkolirózsákkal díszítjük, a pirított mandulával meghintve tálaljuk.