ingyen webstatisztika

BROKKOLIKRÉMLEVES SZÁRNYASGALUSKÁVAL


Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg brokkoli, 1 kis fej vöröshagyma, 4 dkg vaj, 8 dl szűrt húsleveslé (leveskockából is jó), 2 dl tejszín, 1-2 evőkanál fehérbor, 1 csipet őrölt fekete bors, 1 csipet reszelt szerecsendió, só; a szárnyasgaluskához: 15 dkg csirkemellfilé, fél dl tejszín, 1 tojás, 1 evőkanál búzadara, fél mokkáskanál só, 1 csipet reszelt szerecsendió.

Elkészítés: A csirkemellet kis lyukú tárcsán kétszer ledaráljuk, a többi galuskához valóval összekeverjük, majd a hűtőbe téve 15 percig pihentetjük, hogy a dara kissé megduzzadjon. Közben a brokkolit megtisztítjuk, szárát körömnyi darabokra vágjuk, virágját kisebb rózsáira bontjuk, leveleit felaprítjuk, és együtt a leveslébe szórjuk. A hagymát megtisztítjuk, megreszeljük és az olvasztott vajon megfuttatjuk. A brokkolis levest ráöntjük, nagy lángon felforraljuk, majd lefedve kis lángon kb. 20 perc alatt puhára főzzük. Kissé hűlni hagyjuk, végül turmixoljuk vagy merülőmixerrel pépesítjük. A tejszínnel és a borral ízesítjük, megborsozzuk, a szerecsendióval fűszerezzük, ha kell, utánasózzuk, és újra a tűzre téve felforraljuk. A húsos masszát mokkáskanállal forrásban lévő, enyhén sós vízbe szaggatjuk. Kb. 4 percnyi főzés után leszűrjük, a levesbe szórjuk, és már tálalhatjuk is.



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök