ingyen webstatisztika

KÍNAI KELLEL TÖLTÖTT MINIRÉTESEK


Hozzávalók: kb. 23 dkg mirelit leveles tészta, 1 fej vöröshagyma, 1 kis gerezd fokhagyma, 1 kis piros húsú erőspaprika (chilipaprika) fél sárga húsú paprika, 20 dkg kínai kel, 2 evőkanál étolaj, 25 dkg darált sertés- és marhahús vegyesen, 1 tojássárgája, 2 evőkanál tejszín, kb. fél csokor metélőhagyma, sűrített paradicsom, szójaszósz, köménymag, só, bors.

Elkészítés: A mirelit tésztalapokat egymás mellé tesszük, majd szobahőmérsékleten, kb. 20 perc alatt felengedjük. A kétféle hagymát felaprítjuk. Az erőspaprikát hosszában felhasítjuk, majd magjait kikaparjuk, húsát apróra feldaraboljuk. A kicsumázott sárga húsú paprikát apróra felkockázzuk. A megtisztított kínai kelt csíkokra metéljük. A darált húst a felforrósított olajon morzsalékosra sütjük. Hozzáadjuk a vöröshagymát, a fokhagymát, a kétféle paprikát meg a kínai kelt, és kb. 10 percig sütjük. Sóval, őrölt borssal, őrölt köménymaggal fűszerezzük, majd kihűtjük.

A tésztalapokat félbevágjuk, és enyhén lisztezett deszkán kb. 20 cm-es négyzetekké kinyújtjuk. Ráhalmozzuk a fűszerezett tölteléket, és szaloncukorhoz hasonló formára, lazán feltekerjük. Sütőpapírral kibélelt tepsire fektetjük, majd megkenjük a tejszínnel elkevert tojássárgájával. Előmelegített sütőben, 200 fokon (gáztűzhelynél 3-as fokozaton) 20-25 percig sütjük. Közben a metélőhagymát forrásban lévő, sós vízben 1 percig előfőzzük. Hideg vízzel leöblítjük, és óvatosan a rétesek két végére kötjük. A sűrített paradicsomot kb. 2,5 dl vízzel felhígítjuk, és rövid idő alatt híg mártást főzünk belőle. Ízlés szerint cukrozzuk, fűszerezzük. Az éles késsel felvágott miniréteseket a kis tálkákba öntött paradicsommártással és szójaszósszal helyezzük az asztalra.


További receptek >> https://lajosmari.hu/



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök