ingyen webstatisztika

OMLÓS APRÓHÚS HÁZITÉSZTÁVAL


Hozzávalók: 1 szál sárgarépa, 1 kis szál póréhagyma, 1 fej vöröshagyma, 4 evőkanál étolaj, 80 dkg apróra felkockázott sertéshús, 2 evőkanál paradicsompüré, 26 dkg liszt, 1 teáskanál szárított kakukkfű, 2,5 dl száraz vörösbor, fél liter erőleveslé (leveskockából), 1 babérlevél, 2 tojás, só, őrölt bors, petrezselyemzöld, a nyújtáshoz liszt.

Elkészítés: A lekapargatott, megmosott sárgarépát, a megtisztított póréhagymát és vöröshagymát apróra felkockázzuk. A húskockákat 3 evőkanál felhevített olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a sárgarépát és a kétféle hagymát, majd rövid ideig együtt sütjük. Belekeverjük a paradicsompürét, rászitálunk 1 púpozott evőkanál lisztet, majd sóval, borssal, kakukkfűvel fűszerezzük. Felöntjük a vörösborral és a leveslével, és beletesszük a babérlevelet is. Felforraljuk, majd fedő alatt, alacsony hőfokon kb. 3 órát pároljuk. Időnként megkeverjük. A hús akkor lesz jó, ha már olyan omlós, hogy szinte szétesik. Közben a maradék lisztet fél teáskanál sóval összekeverjük. Gyúródeszkára halmozzuk, és a liszthalom közepébe mélyedést nyomunk. Beleütjük a tojásokat, beleöntjük a félretett 1 evőkanál olajat, végül 5 evőkanál hideg vízzel sima tésztává gyúrjuk. A tésztát lisztezett deszkán vékonyra kinyújtjuk. Derelyevágóval vagy cakkos élű késsel négyzeteket, esetleg rombuszokat vágunk belőle. A tésztadarabokat forrásban lévő, sós vízbe dobjuk. Kb. 4 percig főzzük, majd leszűrjük. Az apróhúst tetszés szerint sóval és borssal utánaízesítjük, és a házitésztával körítve tálaljuk. Petrzselyemzölddel díszítjük. Házitészta helyett főtt burgonyával is köríthetjük.


További receptek >> https://lajosmari.hu/



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök