ingyen webstatisztika

ERDÉLYI TÖLTÖTT DAGADÓ PIKÁNS BURGONYASALÁTÁVAL


Hozzávalók: 10 dkg árpagyöngy, só, egy sertésdagadó (kb. 1,4 kg), 20 dkg sertésmáj, 20 dkg füstölt tarja, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 evőkanál étolaj, 1 csapott evőkanál őrölt pirospaprika, őrölt fekete bors, 1 púpozott teáskanál őrölt csombor (borsikafű); a salátához: 8 szem burgonya, 3 db húsosabb paprika, 1 csomó lila színű újhagyma, fél evőkanál só, 4 db paradicsom, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 2 evőkanál porcukor, 3 evőkanál ecet, 2 evőkanál étolaj, fél csokor petrezselyemzöld.

Elkészítés: 5,5 dl vizet felforralunk, a megmosott árpagyöngyöt beleszórjuk, enyhén megsózzuk, és kis lángon, fedő alatt puhára pároljuk, lefedve hűlni hagyjuk. A dagadó vastagabb részéből mindkét oldalon egy keveset levágunk (10-10 dekát), így lesz a hús egyenlő széles, így sül meg egyformán. A nyesedéket a májjal meg a füstölt hússal ledaráljuk, és a puha árpagyönggyel összekeverjük. A dagadót egy keskeny, hosszú késsel felszúrjuk. A hús hosszúságától függően előfordulhat az is, hogy mindkét végénél be kell hasítani, de tölteni is könnyebb így. Az üreget ujjainkkal vagy fakanállal kissé kimélyítjük. A vöröshagymát meg a fokhagymát megtisztítjuk, a petrezselyemzölddel együtt felaprítjuk, és az olajon megfuttatjuk. Az árpagyöngyös húsmasszához keverjük, a pirospaprikával, 1 mokkáskanál borssal meg a csomborral (borsikafűvel) fűszerezzük, fél evőkanál sóval ízesítjük. A dagadóba töltjük, spárgával átkötjük, megsózzuk, megborsozzuk és tepsibe fektetjük. Egy kevés vizet öntünk alá, alufóliát borítunk rá, majd sütőben, közepes lánggal (180 °C) 1 órán át sütjük. Ekkor az alufóliát levesszük róla, és a pecsenyét további 25 percig sütjük, közben zsírjával gyakorta meglocsoljuk. Amíg a hús készül, összeállítjuk a salátát. A burgonyát héjában, sós vízben megfőzzük, leszűrve hűlni hagyjuk. A paprikákat kicsumázzuk, az újhagymát megtisztítjuk, majd mindkettőt vékonyan legyaluljuk, megsózzuk, és 30 percen át állni hagyjuk. A paradicsomokat, miután szárukat kimetszettük, felkarikázzuk. A borsot, a porcukrot, az ecetet meg az olajat 3 deci vízbe keverjük. A főtt burgonyát meghámozzuk, karikákra vágjuk, óvatosan a salátalébe keverjük, végül a hagymás paprikát meg a paradicsomot is beleforgatjuk. Tálaláskor a töltött dagadót felszeleteljük, köretnek pedig a burgonyasalátát kínáljuk hozzá. (Miután nem szokás fél dagadót tölteni, a pecsenye dupla, azaz 8 személyes adag, ha marad belőle, hidegen is kiváló.)




Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök