HOGYAN SÜSSÜNK SERTÉSHÚST? Ha egybesültet készítünk, nem szabad túl kevés húst vásárolnunk: a választott darab (például bőrös comb, dió vagy más néven slussz) súlya érje el legalább az 1 kilogrammot. Ugyanis minél nagyobb a sütendő húsdarab, annál kevésbé szárad ki és annál ízletesebb lesz. * A sütési idő és a hőfok elsősorban a hús vastagságától függ. Általában centiméterenként 10 perccel kell számolni. Egy másik módszer szerint annyi óráig, illetve percig süssük a húst, ahány kilót, illetve dekát nyom. Először a tűzhelyen serpenyőben, kevés zsíron vagy olajon körös-körül pirítsuk meg, majd rakjuk át tepsibe, s csak ezután, a sütőbe helyezéstől kezdjük számolni a sütési időt. A légkeveréses sütőkben alakul ki leghamarabb a ropogós kéreg: e védőburok nem engedi kifolyni az értékes nedveket. * Végül a kész sültet hagyjuk 5-10 percig a kikapcsolt sütőben hűlni.
|