RÁCSOS-TÚRÓS SPENÓTTORTA
Hozzávalók 8 szelethez: a tésztához: 1 dl tejföl, 1 kávéskanál kristálycukor, 2 dkg élesztő, 50 dkg finomliszt, 25 dkg margarin, 1 tojás+1 tojássárgája, 1 mokkáskanál só;
a töltelékhez: 1 kg spenót (vagy 50 dkg mélyhűtött), 50 dkg tehéntúró, 2
tojás, 10 dkg reszelt sajt (parmezán jellegű, vagy trappista), 1 kis csokor petrezselyemzöld, 2 közepes fej vöröshagyma, 2 evőkanál étolaj, só, őrölt bors, csipetnyi őrölt szerecsendió, diónyi vaj és liszt a formához.
Elkészítés: A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal. A tejfölt meglangyosítjuk, elkeverjük a cukorral, az elmorzsolt élesztővel, a tojással és a sóval, a liszthez adjuk, összegyúrjuk. Egy nagyobb és egy kisebb cipót formálunk belőle, letakarjuk, 1 órát kelni hagyjuk. Közben a spenótot megtisztítjuk, váltott vízben megmossuk, enyhén sós vízben 5 percig főzzük. Leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, jól kinyomkodjuk, és finomra vágjuk. (A mélyhűtött, felengedett spenótot leszűrjük, erős tűzön megszikkasztjuk.) A túrót krumplinyomón áttörjük, simára keverjük a tojásokkal, a reszelt sajttal és a finomra vágott petrezselyemzölddel. A vöröshagymákat apróra felkockázzuk, megfonnyasztjuk az olajon, és a túrókrémmel együtt a spenóthoz keverjük. Sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük. A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra. Egy 30 cm átmérőjű, cakkos oldalú gyümölcstortaformát kivajazunk, behintünk liszttel. A nagyobbik cipót lisztezett munkalapon 36-38 cm átmérőjű korongra nyújtjuk, a formába fektetjük-nyomkodjuk, a peremén túllógó tésztát levágjuk, az alját villával megszurkáljuk. Belesimítjuk a masszát. Kinyújtjuk a kisebbik tésztacipót is, derelyevágóval kb. 1,5-2 cm széles csíkokra vágjuk. Hat-hét csíkot egymástól 3-4 cm távolságban a töltelék tetejére fektetünk, megkenjük tojássárgájával, majd hegyes szögben, rács alakzatban a tetejükre fektetünk másik 6-7 tésztacsíkot, megkenjük tojássárgájával. A tészta szegélyét visszahajtjuk a töltelékre, illetve a rácsszélekre, azt is megkenjük tojássárgájával. A sütőben, középső bordamagasságon 50-55 percig sütjük, a formában hagyjuk langyosra hűlni. Tortaszerűen szeleteljük.
Tipp: Ha túl lágynak találnánk a masszát, 1-2 evőkanál zsemlemorzsát adhatunk hozzá