MEXIKÓI BABOS PIZZA Hozzávalók 4 pizzához: 40 dkg paradicsom, 2 kis fej vöröshagyma, 1 db csípős, hegyes paprika, 2 szál bazsalikom, 1 kis doboz kukorica, 1 kis doboz főtt vesebab, 8 dkg húsos, füstölt szalonna, só, őrölt bors, 4 elősütött pizzalap, 2 evőkanál étolaj, 2 kávéskanál szárított origano (szurokfű), 10 dkg füstölt sajt.
Elkészítés: A zöldségeket megtisztítjuk és megmossuk. A paradicsomokat meghámozzuk, magjaikat-levüket eltávolítjuk, és felaprózzuk. A hagymákat vékonyan felkarikázzuk. A paprika ereit, magjait részben vagy egészen meghagyjuk, apróra felkockázzuk. A bazsalikomot leöblítjük, néhány levélkét-bóbitát félreteszünk a díszítéshez, a többit vékony csíkokra vágjuk. A kukoricát és a babot bő, hideg vízzel leöblítjük, és alaposan lecsepegtetjük. A szalonnát apróra felkockázzuk. A sütőt előmelegítjük 200 °C-ra. A szalonnát pirosra sütjük, rádobjuk a hagymát, és megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a paradicsomot, élénk tűzön, fedő nélkül 10 percig főzzük-sűrítjük, azután a mártásba csúsztatjuk a kukoricát és a babot. A vágott bazsalikommal, a csípős paprikával, ízlés szerint sóval, borssal fűszerezzük, és éppen csak összeforraljuk (jó sűrűnek kell lennie!). Két tepsit kibélelünk sütőpapírral, belefektetjük a pizzalapokat, és megkenjük az olajjal. Arányosan a tetejükre simítjuk a ragut, megszórjuk az origanóval, végül a tetejükre reszeljük a sajtot, és a forró sütőben 10-15 percig sütjük. A félretett bazsalikomlevélkékkel vagy rozmaringbóbitákkal díszítjük, és azonnal tálaljuk. |