SERTÉSKARAJ SZALONNÁS-HAGYMÁS KELBIMBÓVAL
Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg kelbimbó, 4 szelet csontos sertéskaraj (kb. 15 dkg-osak), 2-3 evőkanál étolaj, 4 fej vöröshagyma, 5 dkg bacon szalonna, 2 evőkanál mustár, 1,5 dl tejföl, 1 csipet reszelt szerecsendió, só, őrölt bors.
Elkészítés: A megtisztított, megmosott kelbimbót forrásban lévő, sós vízben kb. 20 perc alatt puhára főzzük. A hússzeleteket megmossuk, megtöröljük, majd 1-2 evőkanál felforrósított olajon mindkét oldalukat 1 perc alatt erősen megpirítjuk. Sóval, borssal tetszés szerint fűszerezzük, majd közepes hőfokon további kb. 5 percig sütjük. Közben a vöröshagymát megtisztítjuk. 2 fejet apróra felkockázunk, a többit cikkekre vágjuk. A hagymakockákat elvegyítjük a mustárral, majd a masszát a karajszeletekre kenjük. A megkent húst tepsibe tesszük, előmelegített sütőbe toljuk, és 225 fokon (gáztűzhelynél 4-es fokozaton) 3-4 percig sütjük. A maradék olajat serpenyőben felhevítjük. Beleszórjuk a feldarabolt bacont, és kisütjük a zsírját. A hagymacikkeket a pörchöz adjuk, megsütjük, majd hozzákeverjük a lecsöpögtetett kelbimbót. Tejföllel gazdagítjuk. Sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük. A karajszeleteket a hagymás-szalonnás kelbimbóval körítjük. Ötlet: Még ízletesebbé tehetjük a kelbimbós köretet, ha füstölt vagy gouda sajtot olvasztunk a tetejére. Jó tanács: Vásárláskor csak szorosan zárt levelű, sötétzöld kelbimbókat válogassunk. A fonnyadt, sárgásra színeződött levelek ugyanis a nem megfelelő hőmérsékleten és túl hosszú ideig történő tárolásról árulkodnak.