KÁPOSZTÁS BORDA
Hozzávalók: 4 szelet sertésborda, 60 dkg savanyú
káposzta, 15 dkg húsos szalonna, 2 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, 2,5 dl leveslé, só, őrölt bors, liszt, étolaj.
Elkészítés: A bordákat sóval, borssal megszórjuk, lisztbe forgatjuk, és felhevített olajban mindkét oldalukat pirosra sütjük. A zsiradékot lecsöpögtetjük róluk, a húst félretesszük. A szalonnát vékony szeletekre vágjuk, és kibélelünk vele egy tepsit vagy egy nagyméretű tűzálló edényt. Beletesszük az apró káposzta felét, rárakjuk a hússzeleteket, majd vékony karikákra vágott vöröshagymát és apróra vágott fokhagymát szórunk rájuk. Betakarjuk a maradék káposztával, ráöntjük a leveslét, és lefedjük az edényt. Közepesen meleg sütőben puhára pároljuk, majd levesszük a fedőt.
A megpuhult káposztás ételnek tejföllel meglocsoljuk a tetejét, 2 marék zsemlemorzsát szórunk rá, és a sütőbe visszatolva rápirítjuk. Jó tanács: A savanyú káposztát felhasználás előtt mindig ízleljük meg, és ha túl savanyúnak találjuk, vízben mossuk át, majd csavarjuk ki a levét.