BROKKOLIVAL TÖLTÖTT SERTÉSBORDA
Hozzávalók: 4 szelet, kétujjnyi vastag csontos sertésborda, 20 dkg brokkoli, só, 5 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, őrölt bors, csipetnyi reszelt szerecsendió, 1 tojássárgája, 4 evőkanál étolaj, 2 db piros húsú zöldpaprika.
Elkészítés: A hússzeleteket hosszú pengéjű, éles késsel úgy szúrjuk fel, hogy akkora "zsebet" kapjunk, amibe a töltelék elfér. A brokkolit egy kevés sós vízben néhány percig főzzük, majd leszűrjük, lecsöpögtetjük, és apróra vágjuk. A füstölt szalonnát felkockázzuk, a hagymát lehéjazzuk, és finomra aprítjuk. A szalonna zsírját kisütjük, és a hagymát megfonnyasztjuk rajta. Sóval, borssal, szerecsendió-reszelékkel fűszerezzük. A brokkolit és a tojássárgáját hozzáadjuk, majd a keveréket fakanál segítségével a hússzeletek zsebébe töltjük. A nyílást hústűvel vagy fogvájóval szorosan összetűzzük, esetleg bevarrjuk, nehogy sülés közben a töltelék kifolyjon. A töltött bordák mindkét oldalát forró olajon hirtelen megsütjük, majd kis tepsibe tesszük, és 2 evőkanál sós vizet öntünk alá. A tepsit alufóliával betakarjuk, és a húst forró sütőben 25-30 percig pároljuk. Közben a paprikákat megmossuk, kicsumázzuk, és kis kockákra aprítjuk. Ha a hús puha, a paprikakockákat köré szórjuk, és alufólia nélkül addig pirítjuk, amíg a hús szép pirosasbarna lesz. Burgonyapüré illik hozzá köretnek.
Jó tanács: a töltelék készülhet fagyasztott brokkoliból is. Ezt nem kell megfőzni, elég fagyosan felaprítani és a szalonnás-hagymás keverékbe forgatni. - Ezzel a brokkolis töltelékkel hagyományos módon sertésdagadót is megtölthetünk. Értelemszerűen ezt tovább kell az alufólia alatt párolni, hogy a hús biztosan megpuhuljon.