GOMBÁS-PAPRIKÁS SERTÉSROLÁD
Hozzávalók 8 személyre: 1,2 kg kicsontozott sertéskaraj, só, őrölt bors, 1 szikkadt zsemle, 10 dkg sampinyon gomba, 1 kis fej vöröshagyma, 5 dkg füstölt, húsos szalonna (bacon), 1 nagy csokor petrezselyemzöld, 1
tojás, 1 db piros húsú paprika, 2-3 evőkanál étolaj, 4 szelet gépsonka (10 dkg).
Elkészítés: A húst leöblítjük, és hosszanti irányban mélyen bevágjuk az alsó harmadát. A vastagabb húsdarabot kihajtjuk, és az előbbi módon ismét kettévágjuk, így szabályos téglalapot kapunk, amelyet folpack fólia alatt kissé kiverünk, majd meghintünk sóval és borssal. A töltelékhez langyos vízbe beáztatjuk a zsemlét. A gombát és a hagymát megtisztítjuk, és a szalonnával együtt apró kockákra vágjuk, majd az egészet 4-5 percig pirítjuk. Hagyjuk langyosra hűlni, hozzáadjuk a kinyomkodott zsemlét, a felaprózott petrezselyemzöldet, a tojást, ízlés szerint sót, borsot, és összedolgozzuk. A hús közepére fektetjük a sonkaszeleteket, tetejükre púpozzuk a tölteléket, megszórjuk az apróra felkockázott paprikával, aztán szorosan feltekerjük, és sonkaszerűen megkötözzük. A felforrósított olajban átforgatjuk a húst, majd sütőedénybe fektetjük, aláöntjük a bort, és lefedjük. A sütőben 180 °C-on 1 óráig pároljuk, majd fedetlenül pirosra sütjük. 10 percig pihentetjük, végül lehántjuk róla a zsineget, felszeleteljük, és salátalevelekkel díszítjük. Hidegen is pompás!