MAGYARÓVÁRI SERTÉSBORDA
Hozzávalók: 8 vékony szelet sertésborda, 8 vékony szelet gépsonka, 8 vékony szelet óvári sajt, 20 dkg gomba, 1 kis fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 1
tojás, 1 csapott evőkanál paradicsompüré, 1 evőkanál zsemlemorzsa, só, őrölt bors, finomra vágott petrezselyemzöld, vaj, étolaj.
Elkészítés: A megmosott gombákat szárral együtt apróra vágjuk. Kevés vajon világosra pirítjuk a finomra vágott hagymát, és hozzátesszük a gombát. Sóval, borssal, finomra vágott petrezselyemzölddel fűszerezve puhára pároljuk. Miután zsírjára sült, hozzákeverjük a paradicsompürét, majd tojással, zsemlemorzsával elkeverve készre sütjük. A húsokat, ha vastagok, megütögetjük, sóval, borssal megszórjuk, majd lisztbe beforgatjuk, és felforrósított olajban mindkét oldalát natúr módon megsütjük. A kisütött húsokra gombapépet kenünk, ráterítünk egy-egy szelet sonkát és sajtot, és annyi időre meleg sütőbe toljuk, míg a sajt ráolvad. Tetszőleges körettel tálaljuk.
Jó tanács: A natúr hússzeleteket sütés előtt azért kell lisztbe forgatni, hogy sütés közben ne száradjanak ki, és eredeti aromájukat, szaftjukat megőrizzék.