ingyen webstatisztika

NATÚR SERTÉSBORDA HANNA BURGONYÁVAL


Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg kicsontozott sertéskaraj, só, őrölt bors, 4 dkg finomliszt, 8 dkg Héra főzőmargarin, 1 teáskanál Univer paradicsompüré, csipetnyi reszelt szerecsendió, 80 dkg burgonya, fél csokor petrezselyemzöld.

Elkészítés: A húst felszeleteljük, kiverjük, inas részeit bevagdossuk, majd megsózzuk, megborsozzuk, és lisztben megforgatva a főzőmargarin felén megsütjük. A visszamaradt zsiradékból pecsenyelevet készítünk: a paradicsompürét megpirítjuk, lisztet szórunk rá, kevés vízzel felöntjük, majd leszűrjük. Ebben a pecsenyelében az elősütött hússzeleteket megpároljuk. A nyers burgonyát megtisztítjuk, és 2 milliméter vastagságú szeletekre vágjuk. Megfelelő nagyságú tepsit főzőmargarinnal kikenünk, és burgonyát terítünk bele, melyet megsózunk, olvasztott főzőmargarinnal meglocsolunk, esetleg szerecsendióval, meg felaprított petrezselyemzölddel fűszerezzük. Ezután ismét burgonya következik, amit fűszerezünk, főzőmargarinnal meglocsolunk, mindezt addig, míg a burgonyából tart. Lefedve, sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 160 °C) kb. 40 percig sütjük. Szükség esetén tovább sütjük. Ha megsült, kockákra vágva köretként adjuk a natúr bordához, végül salátalevelekkel díszítjük. Jó tanács: Reszelt sajtot is szórhatunk a burgonya tetejére, de csak a sütési idő második felénél, mert különben szénné ég a sajt.
 

További receptek >> https://lajosmari.hu/



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök