ALFÖLDI LECSÓS SERTÉSBORDA
Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg paradicsom, 60 dkg zöldpaprika, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 8 dkg füstölt szalonna, 8 szelet kicsontozott sertésborda, só, őrölt bors, 2 evőkanál liszt, fél dl étolaj, 2 kávéskanál őrölt édes-nemes pirospaprika, 1-2 szál petrezselyemzöld.
Elkészítés: A paradicsomot és a paprikát megmossuk, a paradicsomot meghámozzuk, és gerezdekre vágjuk. A paprikát kicsumázzuk, felkarikázzuk. A vöröshagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, a vöröshagymát finomra, a szalonnát kis kockákra vágjuk. A hússzeleteket kissé kiverjük, meghintjük sóval, borssal és egy kevés liszttel. A felforrósított olajban, mindkét oldalukat 3-3 percig, szép pirosra sütjük. Kivesszük a bordákat a zsiradékból, és alufóliával letakarva melegen tartjuk. Az olaj tiszta részét átöntjük egy nagyobb lábasba. Megpirítjuk benne a szalonnát, majd a vöröshagymát, hozzáadjuk a pirospaprikát, az áttört fokhagymát és a paradicsomot, összeforraljuk. Beletesszük a zöldpaprikát és az elősütött húst, majd félig lefedve puhára pároljuk, levét elfőzzük. A végén utánasózzuk, borsozzuk (aki a csípőset szereti, egy kevés cseresznyepaprikát vagy cseresznyepaprikakrémet is adhat hozzá).
Kissé egymásra csúsztatva mélyebb tálba fektetjük a hússzeleteket, levével együtt köréjük szedjük a lecsót, és petrezselyemzölddel díszítjük. Sós vízben főtt, petrezselymes burgonya vagy párolt rizs illik hozzá, de puliszkával is finom.