ingyen webstatisztika

HARGITAI SERTÉSBORDA


Hozzávalók: 35 dkg sertéskaraj, 15 dkg sertés apróhús, 50 dkg savanyú káposzta, 4 db savanyúkáposztalevél, 10 dkg füstölt kolbász, 1 fej vöröshagyma, 3 dkg liszt, 2 dl tejföl, fél csokor kapor, 3 evőkanál olaj, bors, majoránna, só.

Elkészítés: A bordaszeleteket (sertéskarajokat) kiveregetjük, megsózzuk, lisztbe forgatjuk, és kevés forró olajban elősütjük. A káposztát csontlével felöntve feltesszük főni, sóval, borssal, majoránnával fűszerezzük. A kolbászt egészben beletesszük, és mérsékelt tűzön főzzük. Az apróhúst megdaráljuk, hozzáadjuk a pirított hagymát, sóval, őrölt borssal, majoránnával fűszerezzük, és jól összedolgozzuk.

A káposztaleveleket kiterítjük, közepére teszünk egy-egy hússzeletet. A bordaszeleteken elosztjuk a hústölteléket, majd a káposztában megfőtt, felkarikázott kolbászt. A leveleket behajtogatjuk, zsineggel átkötjük, és a forrásban levő káposztára tesszük. Fedő alatt addig főzzük, míg a hús megpuhul. Ezután kivesszük a töltelékeket, a zsineget eltávolítjuk. Tálra tesszük a káposztát, ráhelyezzük a káposztába burkolt bordákat, tejföllel meglocsoljuk, és apróra vágott kaporral megszórjuk.
 



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök