KÁPOSZTALEVES PIRÍTOTT ZSEMLEKOCKÁVAL
Hozzávalók 10 személyre: 1,5 kg savanyú
káposzta, 2 szál cserkészkolbász, 20 dkg sonkaszalámi, 10 dkg füstölt szalonna, 3 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 5 db zsemle, 4 evőkanál vaj vagy főzőmargarin, 2 babérlevél, só, őrölt bors, fél teáskanál szemes bors, 1 evőkanál édesnemes őrölt pirospaprika, 1 teáskanál őrölt köménymag.
Elkészítés: A füstölt szalonnát kockákra vágjuk, zsírját fazékban kiolvasztjuk. A cserkészkolbászt felkarikázzuk, a felszeletelt sonkaszalámit csíkokra metéljük. Mindkettőt a szalonnához adjuk, és néhány percig együtt pirítjuk. A szalonnapörcöt, a sült kolbászt és a pirított felvágottat szűrőkanállal kiszedjük, és félretesszük. A visszamaradt zsiradékon üvegesre pároljuk a megtisztított, kockákra vágott vöröshagymát és az összezúzott vagy présen átnyomott fokhagymát. Meghintjük őrölt köménymaggal és pirospaprikával, majd hozzáadjuk az ízlés szerint kimosott savanyú káposztát. Felöntjük 2 liter vízzel, beledobjuk a babérlevelet és a szemes borsot, majd fedő alatt megfőzzük.
Közben a zsemléket kockákra vágjuk, és forró vajon vagy főzőmargarinon aranybarnára sütjük. A szalonnapörcöt, a kolbászt és a felvágottat visszatesszük a levesbe és összemelegítjük. Pirított zsemlekockákkal meghintve tálaljuk.