TOJÁSOS KÁPOSZTALEVES
Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg savanyú
káposzta, 25 dkg vegyes leveszöldség, 4 db
tojás, 2 dl tejföl, 1 babérlevél, 1 kis fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál liszt, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, vegeta ételízesítő ízlés szerint, törött bors ízlés szerint, csipetnyi cukor.
Elkészítés: A savanyú káposzta levét leszűrjük és félretesszük. A káposztát nagyon apróra összevágjuk, a zöldséget tisztítás után vékonyka csíkokra aprítjuk. A vöröshagymát finomra metéljük. A tojásokat megmossuk. A lisztet fél deci vízzel és a tejföllel simára keverjük. Fazékban a hagymát a felforrósított olajon üvegesre fonnyasztjuk, majd a tűzről lehúzzuk, és az őrölt pirospaprikát gyorsan elkeverjük vele. Azonnal ráöntünk 2 evőkanál vizet. Ezután a fazekat a tűzre visszatesszük, és rádobjuk a zöldséget. Pár percnyi pirítás után hozzáadjuk a káposztát, és együtt pirítjuk további 5 percig, közben folyamatosan kevergetjük, hogy ne éghessen le az alja. Másfél liternyi vizet öntünk rá, és felforraljuk. Közben beletesszük a babérlevelet, a borsot, a sót. Addig főzzük, amíg a zöldség és a káposzta megpuhul. Ezután a forrásban levő levet behabarjuk a lisztes tejföllel, és folyamatosan kevergetve 5 percig forraljuk.
A tojásokat egyenként felütjük, majd úgy öntjük a levesbe, hogy egyben maradjon a sárgája is és a fehérje is. Öt percig kis lángon, keverés nélkül lassan forraljuk, ezután megkóstoljuk, és ha szükséges, a félretett savanyúkáposzta-lével és csipetnyi cukorral pikánsra ízesítjük. (Ha a káposzta nagyon savanyú, szűrőben hideg víz alatt mossuk át!)