NEKTARINOS RIZSHASÁB Hozzávalók 6 személyre: 1 rúd vanília, 10 dkg kristálycukor, 2 kisujjnyi citromhéj, 8 dl tej, 1 csipet só, 20 dkg kerek szemű rizs, 15 gramm (másfél tasak, azaz 7,5 dl tömeghez való instant) zselatin, 4 db nektarin (kopasz barack), 2 + 1 evőkanál citromlé, 4 dl tejszín, 8 dkg málna- vagy ribizlilekvár.
Elkészítés: A vaníliarudat hosszában felhasítjuk, késheggyel kikaparjuk belőle a pépet, amelyet a rúddal, valamint a cukorral és a megsikált citrom 2 ujjnyi héjával együtt a tejhez adunk, felforraljuk. 1 liter vizet 1 csipet sóval felforralunk, beleszórjuk a rizst, 3 percig főzzük, majd szűrőkanálban hideg vízzel leöblítjük, és a lassú forrásban lévő tejhez adjuk. Folyamatosan kevergetve puhára, sűrű péppé főzzük. A zselatint a csomagoláson olvasható módon felpuhítjuk, majd a forró rizshez adjuk, olvadásig kevergetjük benne, hagyjuk kihűlni. Közben kibélelünk folpack fóliával egy 1,2-1,4 liter űrtartalmú őzgerincformát. 1 nektarint félreteszünk a díszítéshez, a többit meghámozzuk, apró kockákra vágjuk, azonnal 2 evőkanál citromlébe forgatjuk (hogy meg ne barnuljon), azután lecsepegtetjük. A tejszínt kemény habbá verjük, kíméletesen a kihűlt rizsbe keverjük, hozzáadjuk a nektarint, és az őzgerincformába simítjuk, legalább 6 órára behűtjük. 1 óra elteltével megdermed annyira, hogy visszahajthatjuk a tetejére a fóliaszéleket, és az egészet gondosan "becsomagoljuk". Tálaláskor a rizshasábot hosszúkás tálra borítjuk, leemeljük róla a formát és a fóliát. A félretett, negyedik nektarint megmossuk, vékony gerezdekre vágjuk, beleforgatjuk a maradék 1 evőkanál citromlébe, lecsepegtetjük. A piros gyümölcslekvárt felforrósítjuk, fém szitakanálon keresztül áttörjük, kissé hűlni hagyjuk, megöntözzük vele a rizs tetejét, amit a nektaringerezdekkel díszítünk.
Jó tanács: A rizst azért tanácsos vízben előfőzni, hogy a benne lévő keményítő egy része "kioldódjon", így a főzés során jobban magába szívhatja majd a tejet és a cukrot, sokkal ízletesebb lesz!
|
|