TOJÁSKRÉMES SZENDVICS
Hozzávalók: 9 keményre főzött
tojás, 10 dkg vaj, 2-3 evőkanál tejföl, só, őrölt bors, mustár, 1 csokor metélőhagyma, néhány salátalevél, napraforgós kenyérszeletek.
Elkészítés: Nyolc keményre főzött tojás héját leszedjük, kettévágjuk, a sárgájukat kivesszük, majd villával összetörjük. A tojásfehérjét egészen apró kockákra vágjuk. A szobahőmérsékletű vajat habosra kikeverjük, közben sóval, őrölt borssal és mustárral ízesítjük. Utána hozzákeverjük a tejfölt, az összetört tojássárgákat, legvégül a finomra vágott metélőhagymát és a felkockázott tojásfehérjét. A krémet hűtőbe tesszük, hogy alaposan lehűljön. Tálaláskor a kenyérszeletek egyik csücskére kis salátalevelet teszünk, majd a salátás kenyeret megrakjuk tojáskrémmel. Finomra vágott metélőhagymával és tojáskarikákkal díszítjük.
Jó tanács: Tojáskrémes szendvicsek helyett készíthetünk töltött kiflit vagy töltött zsúrkenyeret is, ha azok belsejéből egy keveset kikaparunk, és a helyébe tojáskrémet töltünk.