OLÍVÁS KENYÉR
Hozzávalók: 50 dkg finomliszt (ha lehetséges, akkor teljes őrlésű búzaliszt legyen, vagy legalább a fele legyen teljes őrlésű búzaliszt, mert sokkal egészségesebb, hogyha benne marad a korparész is), 1 evőkanál só, két és fél deka élesztő, 3 evőkanál olívaolaj, 5 dkg durvára megvágott olívabogyó.
Elkészítés: A fél kg finomlisztet egy mélyebb tálba tesszük, összekeverjük egy evőkanálnyi sóval. Az élesztőt 1 deci langyos vízben elkeverjük, felfuttatjuk (ez azt jelenti, hogy addig várunk, amíg felhólyagosodik és a bögre pereméig ér), majd a liszthez adjuk, ezután annyi (kb. 1 dl) langyos vizet keverünk még a liszthez, amennyit felvesz. Először fakanállal keverjük össze, majd lisztezett gyúródeszkára húzzuk, és jó erőteljes mozdulatokkal simára kidagasztjuk, (elektromos keverőgéppel 6-8 percig tartó munka). Amikor már kissé összeállt a tészta, akkor kanalanként hozzáadunk 3 evőkanál olívaolajat (közönséges napraforgóolaj is megteszi, de olívaolajjal még ízletesebb) és szép simára, hólyagosra kidagasztjuk. Ezután tálba tesszük a tésztát, konyharuhával letakarjuk és egy órán át meleg (kb. 25 fok) helyen kelesztjük. Akkor újra deszkára vonjuk a gyönyörűszép, hólyagos tésztát és beledolgozunk öt deka durvára megvágott zöld vagy fekete olívabogyót, majd kiolajozott tepsibe simítjuk, és lapra huzogatjuk, mert a kelt tésztát nem tudjuk nyújtani, csak húzni-vonni. Ha ezzel megvagyunk, akkor konyharuhával újra letakarjuk és kb. fél órát még kelesztjük, ezután előmelegített, forró sütőben 200 Celsius fokon kb. 30-35 percig sütjük. Amikor a megsült kenyeret kivettük a sütőből, akkor hideg vízzel megspricceljük vagy pedig kenőtollal gyorsan kétszer-háromszor átkenjük a tetejét, amíg még forró. Amikor langymelegre hűlt, akkor bármivel fogyaszthatjuk. (A kenyértésztába az olíván kívül rozmaringlevélkéket is tehetünk.)