DIÓS KOCKA
Hozzávalók 35 kockához: 20 dkg étcsokoládé, 25 dkg vaj vagy margarin, 20 dkg porcukor, 6 tojás, 1 csipet só, 10 dkg finomliszt, 20 dkg durvára vágott dió, fél kávéskanál őrölt fahéj, fél kávéskanál őrölt szegfűszeg; a mázhoz és a díszítéshez: 20 dkg sárgabaracklekvár, 10 dkg tortabevonó étcsokoládé, 1 evőkanál étolaj, 35 db felezett dió.
Elkészítés: Egy közepes méretű (kb. 25x35 cm-es) tepsit kibélelünk sütőpapírral. A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra. Forró vízbe állított edénykében felolvasztjuk a csokoládét, majd langyosra hűtjük. A vajat vagy margarint habosra keverjük a porcukorral, a tojássárgákkal és a csokoládéval. A tojásfehérjéket 1 csipet sóval kemény habbá verjük. A lisztet összevegyítjük a dióval és a fűszerekkel, majd a habbal felváltva a csokoládés masszához keverjük. A tepsibe szedjük, tetejét elsimítjuk, és középső bordamagasságra állított rácson 25-30 percig sütjük. A baracklekvárt felforrósítjuk, fém szitakanálban áttörjük, és azonnal megkenjük vele a sütőből kivett, forró süteményt. A tortabevonót apró darabokra vágjuk, meleg vízfürdőbe állított lábaskában felolvasztjuk. Elkeverjük az olajjal, a sütemény tetejére öntjük, és egyenletesen elkenjük-simítjuk rajta. Mielőtt teljesen megdermedne a csokoládémáz, késheggyel 5x5 cm-es kockákat jelölünk be a tetején, mindegyik közepére 1-1 fél diót nyomunk, és hagyjuk egészen kihűlni. Tálaláskor a jelölővonal mentén szeleteljük. Hűvös helyen, de nem a hűtőszekrényben tároljuk. Sokáig eláll!