STRASBOURGI PECSENYE
Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg borjúcomb vagy kicsontozott sertés rövidkaraj, az áztatáshoz tej, 2 gerezd fokhagyma, só, 1 evőkanál összevagdalt vöröshagyma, 3 dkg vaj, 25 dkg gomba, 1 kiskanál finomliszt, őrölt bors, 1 tojásfehérje, 2 evőkanál étolaj, 4
tojás, 4 szem bors.
Elkészítés: A húsból nyolc szeletet vágunk, vékonyra kiverjük, és sóval, zúzott fokhagymával ízesített tejbe pácolva egy éjszakára behűtjük. Másnap lecsepegtetjük, és papírtörlővel leitatjuk. A vöröshagymát a vajon megpároljuk, de nem pirítjuk meg. A gombát összevagdaljuk, a hagymás vajba forgatva, erős lángon 4-5 percig sütjük, a liszttel meghintjük, és kevés vízzel felengedve, kevergetve sűrű krémmé főzzük. A tűzről levéve megsózzuk, megborsozzuk.
Négy hússzeletre kenjük, a szeletek peremét tojásfehérjével megkenjük, és a másik négy hússzeletet ráfektetve a szélüket összenyomkodjuk. Az így megtöltött húst teflonserpenyőben mindkét felén szép pirosra sütjük. Mialatt a hús sül, másik serpenyőben az olajon négy tükörtojást sütünk. A húst egymás mellé forró tálra szedjük, mindegyikre 1-1 tükörtojást csúsztatunk, és a tojássárgája közepére díszítésül 1-1 szem borsot rakunk. Burgonyapürével és friss fejes salátával kínáljuk. Jó tanács: A hús fogvájóval is összetűzhető, hogy a dupla szelet egyben maradjon.