BORJÚCSÜLÖK ADÉL MÓDRA
Hozzávalók: 2 db borjúcsülök, 10 dkg vaj, 2 gerezd fokhagyma, 2 egész citrom, 2,5 dl húsleveslé, só, őrölt fehér bors, negyed liter hosszú szemű rizs, 2,5 dl húsleveslé vagy víz, 1 fej vöröshagyma, asztali fehérbor, 3 dkg vaj, sáfrány.
Elkészítés: A borjúcsülköt langyos folyó vízben megmossuk, szárazra töröljük, sóval, borssal és a szétnyomkodott fokhagymával bedörzsöljük. A vajat (vagy étolajat) serpenyőben felforrósítjuk, beletesszük a csülköt, citromkarikákkal betakargatjuk, előmelegített sütőben eleinte magas, majd alacsonyabb fokozaton (250 illetve 200 fok) sütjük, miközben a kicsöpögő szafttal kenegetjük. A körethez a 3 deka vajat felolvasztjuk, az apróra vágott vöröshagymát megpirítjuk, hozzáadjuk a rizst és lassú tűzön addig kevergetjük, míg üveges nem lesz. Ezután először vízzel, majd fehérborral felengedjük, főzzük, ha még kemények a szemek, ismét vizet öntünk hozzá. Sóval, sáfránnyal fűszerezzük.