KONYHAI FORTÉLYOK, HÁZTARTÁSI ÖTLETEK, JÓ TUDNI... — Meggyes bukta: töltelékként kimagozott meggyszemeket teszünk bele.
— Ha a császármorzsát tej helyett tejföllel készítjük, így sokkal finomabb lesz.
— Kakaómáz: Házilag is készíthetünk csokoládé-, pontosabban kakaómázat, amely olcsóbb ugyan, de kevésbé fényes-ízletes és a dermedéséhez is jóval több idő kell (olykor 12-24 óra): 15 dkg cukrot elkeverünk 2 púpozott evőkanál jó minőségű kakaóporral és 1 dl vízzel, majd folyamatosan keverve, mérsékelt tűzön sűrűre főzzük. Hagyjuk langyosra hűlni, végül beledolgozunk 15 dkg apránként hozzáadott vajat és 1 kávéskanál olajat
— Ha megszáradt a mézes sütemény, csomagoljuk fehér papírba, néhány percre tegyük meleg sütőbe, ettől felfrissül és megpuhul.
— A hamisított mézek világos színűek, folyósak, és nem ikrásodnak. A tiszta méz előbb-utóbb ikrásodik. Hogy mikor, azt a nektárban lévő szőlő- és gyümölcscukor aránya határozza meg, mivel a szőlőcukor elősegíti, a gyümölcscukor pedig gátolja a kristályosodást. A kettő aránya a virágok fajtájára jellemző.
— A becukrosodott mézet, hogyan tehetjük ismét folyóssá? A mézesüveget helyezzük egy kézmeleg vizet tartalmazó nagy edénybe úgy, hogy az üveget a meleg víz addig érje, ameddig a méz ér az üvegben! Tartsuk benne addig, amíg a méz átveszi a víz hőmérsékletét és láthatóan oldódni kezd. Ha a víz kihűlt, újra töltsük meg az edényt meleg, de nem forró vízzel, mert a mézben lévő értékes tápanyagok a hő hatására tönkremennek. (Ha van mikrosütőnk, a leggyengébb, olvasztó fokozaton néhány percig mikrohullámozzuk.)
— Tárolás: A méz száraz, hűvös helyen, légmentesen lezárva tárolandó. Utóbbi azért fontos, mert magába szívja a nedvességet, és emiatt erjedésnek indulhat. A szagokat is könnyen átveszi!
— Lépes méz ritkán kapható, és meglehetősen drága. A tiszta mézzel megtöltött üvegben kis darab lép is van. (A lép a méhek viaszépítménye, sejtjeiben raktározzák a mézet.)
— Ha a gyereknek mézes-vajas kenyeret adunk, a vajat keverjük össze a mézzel, s úgy kenjük a kenyérre. Így a méz nem fog lecsöpögni. - Ehetünk mézes kétszersültet is, és mézes joghurtot is kínálhatunk pl. vacsorára.
— Mielőtt lefeküdnénk, keverjünk el evőkanálnyi mézet forró tejben és szép lassan kortyolgatva igyuk meg. A keverék hatásos ellenszere az álmatlanságnak.
— Méz - A lép és gyomor gyengesége esetén, azaz fáradtság, étvágytalanság, has- és gyomorfájás, és a tüdő gyengeségekor: hosszú ideje tartó, krónikus száraz köhögéskor, illetve székrekedés ellen javasolt. Adagolása: 15-60 gramm mézet langyos vízbe keverünk, és megisszuk. Ne fogyasszunk mézet, ha a mellkas puffadt, illetve hasmenés és köpettel járó köhögés esetén!
— A rebarbarát népiesen kesernyés szárnak nevezik. Ásványi anyagokban, főleg káliumban, növényi savakban és C-vitaminban rendkívül gazdag. Serkenti a bélműködést, gyengén hashajtó, vér- és vesetisztító hatású.
— Csak a levélnyél fogyasztható, a levéllemez igen sok keserű anyagot tartalmaz, ezért konyhai feldolgozásra nem alkalmas.
— A jellegzetes ízű zablisztből sűrű, nehéz sütemények készíthetők. Teasütemény, keksz készítésekor próbáljuk ki!
— Vízben főtt zabpelyhet almával is turmixolhatunk
— Mire jó a zabpehelyliszt? A zabpehely őrlésével előállított készítmény alkalmas mártások, főzelékek sűrítésére, töltelékáruk dúsításához.
— Miért praktikusak az ízesített zabpelyhek, müzlik? Meleg tejbe rakva (esetleg felforralva) már nem igényelnek utólagos ízesítést, ezért gyorsan elkészíthetők. Gyártásuk öt különböző ízben történik.
— A zabpehely az előzőleg felhevített magok laposra préselésével készül, míg a zabdarához a szemeket felaprítják.
— A mascarpone előállításakor 30% tejszínt hevítenek fel 90 °C-ra, majd citromlével, ill. citromsavas oldattal megalvasztják. Ezután a masszát lecsepegtetik, lehűtik, csomagolják, és a boltokba szállítják. Ez a friss sajt érlelés nélkül készült termék, amely elkészülte után azonnal fogyasztható és fogyasztandó is, hiszen csak rövid ideig tartható el. Színe a fehérestől a szalmasárgáig terjed. Tejszínes, lágy, állaga tömör, mégis rugalmas és kenhető. Íze semleges, jól fűszerezhető. Édességek ideális alapanyaga, de kiváló szendvicskrémeket, tészta-, salátaönteteket, készíthetünk belőle, sőt őshazájában az olaszok a paradicsomlevesbe is keverik.
|
|