A KAKAÓ

A kakaófa csak trópusi körülmények között él meg, ott, ahol állandó párát és huszonöt-harminc fok körüli hőmérsékletet talál. Viszonylag alacsonyra nő (öt-tizenöt méter), és általában magasabb fák árnyékába húzódik, mert a közvetlen napsugárzás ártana a friss hajtásokon megjelenő vékony, bronzszínű leveleknek. (A fiatal levelek bronzvörös árnyalatban csillognak, az idősebbek mélyzöld színt öltenek). A fa alacsonyan ágazik el, és tekintélyes koronát fejleszt. Ám, aki az ágak között keresné a páncélos héjú, több kilogrammot nyomó terméseket, az ugyancsak meglepődnék, mert azok - a korona helyett - közvetlenül a törzsön és a vaskosabb ágakon fejlődnek. A kezdetben zöld, majd sárguló, végül mélyvörös színt öltő termés rejti a kakaóbabokat. Ha a termést kettévágjuk, a belsejében krémfehér gyümölcshúsba ágyazódó magokat látunk. Az édeskés réteget lehántva, előtűnnek a mandulaméretű kakaóbabok.

Így készül a csoki: Az első csokoládét a tizenhetedik században, egy közép-amerikai női kolostor apácái készítették. A mai technológia szerint, a kakaóbabot kiteszik a napra száradni, előbb azonban lefejtik a fehér gyümölcshúst. A csontszáraz termést megpirítják, összetörik és megőrlik. Ekkor dől el, hogy kakaópor készül-e belőle, vagy csokoládé. Az előbbi esetében magasnyomású présgépbe töltik, és kisajtolják belőle a több mint ötvenszázaléknyi értékes kakaóvajat. Minél sötétebb a por, annál több vajat tartalmaz. Ha csokoládé készül, akkor vaníliát, cukrot és aromákat adnak hozzá, majd üstben órákon át keverik. Két kakaófajta terméséből gyúrják össze a csokoládét. Az egyiket "forastero"-nak hívják, a másikat "criollo"-nak. Az első bőtermő, de íze kesernyés és kissé fanyar. Ezt javítják a lényegesen zamatosabb, de drágább criollo fajtával. Attól függően, hogy milyen arányban kevernek hozzá az utóbbiból, változik a csokoládé minősége, és ezzel együtt az ára.