ingyen webstatisztika

CSIRKEVAGDALT


Hozzávalók: 30 dkg csirkemell színhús, 10 dkg úgynevezett nyers olasz (vagy nagyon gyengén füstölt hazai) sonka, néhány levél zsálya, 2 szelet félbarna kenyér, 1 dl tej, 1 db tojás, 5 dkg zsemlemorzsa, 3 dkg vaj vagy margarin, só.

Elkészítés: A kicsontozott csirkemellet daráljuk le, a sonkát kockázzuk fel, a zsályaleveleket vágjuk egészen finomra, egy keverőedényben alaposan dolgozzuk össze őket. A keverékből kanállal szaggassunk és kézzel formáljunk almányi golyókat. Alaposan hempergessük meg őket a morzsában. A vajat gyenge tűzön olvasszuk fel egy teflonserpenyőben, fektessük bele a golyókat, és időnként megforgatva süssük szépen körbe őket. Ha már aranybarna a színük, papírtörülközőre szedhetjük. Melegen tálaljuk, paprikalecsó kíséretében, amit már előző nap elkészíthetünk: olajon a felkockázott zöldpaprikát és a szálasra vágott vöröshagymát kicsit megpirítjuk, sózzuk, majd gyönge tűzön 30 percig pároljuk. Jól záródó üvegedényben tarthatjuk a köretet a hűtőben és csak tálalás előtt melegítjük fel. Jól kiegészíti ízeit a zöld öntet is, amelyhez botmixerrel összetörünk egy főtt tojást 2 evőkanál olívaolajjal, 1 kanálnyi kapribogyóval, 2 db apró darabokra vágott, kisebb ecetes vagy csemege uborkával és egy bő evőkanálnyi vágott petrezselyemzölddel.

Mikor nem szívja be a sütnivaló a zsírt? — Bő zsírban (olajban) sütésnél öntsünk a zsiradékba egy teáskanál ecetet, a hús vagy a burgonya nem sokat fog magába szívni belőle. Ha a bundázott sütnivaló elég száraz és az olaj elég forró, akkor sem szívja be a zsiradékot.

További receptek >> https://lajosmari.hu/



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök