ingyen webstatisztika

TRÜFFELKRÉM TÁLKÁBAN


Hozzávalók: a tésztához: 2 tojás, 4 dkg kristálycukor, 1 evőkanál liszt, 1 evőkanál pörkölt, darált mogyoró, 1 dkg csoki, 1 késhegynyi sütőpor; a krémhez és a díszítéshez: 25 dkg csoki, 2,5 dl tejszín, 2 evőkanál darált mandula.

Elkészítés: A tésztához a tojások sárgáját cukorral és olvasztott csokival kikeverjük, majd beleforgatjuk a kemény habbá vert fehérjét. Fakanállal elkeverjük benne a sütőporos, mogyorós lisztet. Kilisztezett, kis tepsiben 180 °C-on, megsütjük, majd kihűtjük. A krémhez a tejszínt és a csokoládét rotyogásig felforraljuk, majd lehűtjük. Miután kihűlt, habverővel verve krémes állagúra kikeverjük, és beledolgozzuk a mandulát. Két üvegtálkát előkészítünk, és kisebb darabokra vágott tésztát teszünk mindegyik aljára, majd megtöltjük a mandulás krémmel. Tálaláskor porcukorral megszórt csokiforgáccsal díszíthetjük.

Jó tanács: A csokiforgács díszítést úgy készítjük, hogy egy tábla csokoládéból éles késsel levágunk egy vékony csíkot, mely a fahéjhoz hasonlóan összekunkorodik. Akkor már csak meg kell szórni porcukorral.



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök