ingyen webstatisztika

 FRANCIA CSOKOLÁDÉKRÉM


Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg étcsokoládé, 5 dl tejszín, 4 tojássárgája, 5 dkg porcukor, 12-15 szem málna.
Két fontos apróság: erre a célra kizárólag étcsokoládé alkalmas, a tejcsokoládénak nem elég karakteres az íze. A receptből nem véletlenül maradt ki a cukor, nem kell bele!

Elkészítés: A csokoládét felaprózzuk, lábasba szórjuk, és meleg vízfürdőben felolvasztjuk. Kivesszük a vízből, hozzákeverjük a tejszínt, mérsékelt tűzön éppen csak összeforraljuk, aztán jéghideg vízben langyosra hűtjük. A sütőt előmelegítjük 200 °C-ra. A tojássárgákat kézi habverővel simára eldolgozzuk, majd ügyelve, hogy fel ne habosítsuk, apránként hozzáadjuk a csokoládés tejszínt. Arányosan elosztva 4 db 2-2,5 dl űrtartalmú tűzálló felfújtformába vagy tálkába öntjük. A formákat meleg vízzel félig felöntött tepsibe állítjuk, majd 15 percre betesszük a sütőbe, hogy a krém rezgősre sűrűsödjön. A vízfürdőben hagyjuk kihűlni, és legalább 4-6 órára behűtjük.

A krémmel telt formákat jégkockákkal beszórt tepsibe ültetjük (a krémnek nem szabad felmelegednie!), meghintjük porcukorral, és csak annyi időre tesszük be a grillsütőbe (3-4 perc), amíg a cukor a tetejére nem pirul. Néhány szem friss vagy mélyhűtött málna kíséretében azonnal tálaljuk.
Megjegyzés: Créme brulée (ejtsd: krém brülé) avagy "égetett krém" francia specialitás, és klasszikus-elegáns desszertnek számít. Különlegességét a jéghideg krém tetejére frissen égetett-karamellizált cukor aromája adja.
 



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök