ingyen webstatisztika

FATÖRZS


Hozzávalók: a tésztához: 6 tojás, 6 evőkanál kristálycukor, 4 evőkanál liszt, 4 evőkanál darált dió, 1 mokkáskanál sütőpor; a krémhez: 6 tojás, 25 dkg cukor, 30 dkg vaj, 15 dkg étcsokoládé, 1 csomag vaníliás cukor (1dkg).

Elkészítés: A tésztához a tojásokat kettéválasztjuk, a sárgájukat a cukorral kikeverjük. A lisztet a sütőporral és a dióval elvegyítjük, a tojások fehérjét kemény habbá verjük. Habverővel összedolgozzuk a fehérjehabot és a cukros sárgáját, majd fakanállal kevergetve apránként beleszórjuk a diós, sütőporos lisztet. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk a masszát, és előmelegített sütőben megsütjük. A tésztáról a papírt lehúzzuk, majd melegen feltekerjük, és úgy hagyjuk kihűlni. A krémhez az egész tojásokat összekeverjük a kétféle cukorral, és gőz fölött állandóan kevergetjük, amíg a cukorszemcsék elolvadnak. Hozzádolgozzuk a vajat és a kis darabokra tördelt csokoládét. A teljesen egynemű masszát hagyjuk kihűlni, majd habosra keverjük. A krém felével megtöltjük a tekercset, amelyből levágunk néhány kisebb-nagyobb darabot, és a rúd oldalához illesztjük. A maradék krémmel bekenjük a tészta külsejét, és villával meghúzogatva fakéregszerűen mintázzuk. Díszítésként marcipánból készített gombát, mohát, illetve diógerezdeket vagy rumos meggyet is tehetünk rá. Jó tanács: Többféle krém lehetséges: főzött csokoládés tejszínkrém, cukorsziruppal vagy porcukorral kevert vajkrém. Tölthetjük a belsejét diós vajkrémmel, így csak a külseje lesz csokoládés vagy kakaós krém.



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök