ingyen webstatisztika

CSOKOLÁDÉTORTA MENTAHABBAL


Hozzávalók kb. 12 szelethez: a csokoládés piskótához: 15 dkg ét tortabevonó, 4 tojás, 12 dkg cukor, csipetnyi só, 15 dkg liszt, 2 teáskanál sütőpor, sütőpapír; a krémhez és a díszítéshez: 7,5 dl tejszín, 3 zacskó habfixáló, 3 teáskanál cukor, 10 centiliter mentalikőr, 5 dkg reszelt étcsokoládé, 2-3 teáskanál kakaópor, friss mentalevél.

Elkészítés: A tortabevonó étcsokoládét megolvasztjuk. A tojásokat 4 evőkanál vízzel, a cukorral és a sóval egészen addig keverjük, amíg a cukor teljesen feloldódik, és a massza világos krémmé áll össze. Ezután rászitáljuk a sütőporral elvegyített lisztet, majd a folyékony tortabevonóval együtt alaposan összedolgozzuk. A tésztát kb. 26 cm-es, sütőpapírral kibélelt tortaformába töltjük, elsimítjuk, és előmelegített sütőbe toljuk. 175 fokon (gáztűzhelynél 2-es fokozaton) 25-30 percig sütjük. A tejszínt 3 adagban kemény habbá verjük, közben egyenletesen elosztva hozzáadjuk a habfixálót és a cukrot. Az egész tejszínhabot mentalikőrrel ízesítjük. A kihűlt tortalapot keresztben három részre vágjuk.

A mentahab harmadát az alsó tortalapra simítjuk, majd befedjük a másik tortalappal, azt is bekenjük és a harmadik lapot kissé rányomjuk. A tortát a maradék tejszínhabbal körös-körül bevonjuk. Villával csíkokat vagy hullámvonalat húzunk bele. A torta tetejét és oldalát a reszelt csokoládéval és a kakaóporral meghintjük, majd tetszés szerint a friss mentalevelekkel díszítjük.



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök