MEGGYES ŐZGERINC
Hozzávalók: 25 dkg meggybefőtt leve nélkül (vagy fagyasztott), 2
tojás, 3 evőkanál finomliszt, 2 evőkanál tej, 5 dkg margarin, 3 evőkanál porcukor, 1 zacskó vaníliás cukor (1 dkg), 1 csapott mokkáskanál őrölt szegfűszeg, késhegynyi reszelt citromhéj, 1 csipet só; a formához vaj vagy margarin és liszt.
Elkészítés: A meggybefőtt levét lecsöpögtetjük, és kimagozzuk. Ha fagyos, hagyjuk teljesen felolvadni, és utána csöpögtetjük le. Egy nagy őzgerincformát vajjal vastagon kikenünk és liszttel behintünk. Rövid időre a hűtőszekrénybe tesszük, hogy a vajas liszt megdermedjen rajta. Az egész tojásokat a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük. Ezután beleszórjuk a fűszereket, apránként belekeverjük a lisztet és a tejet, majd addig keverjük, amíg az egész habos, egynemű masszává nem válik. Végül belecsorgatjuk az olvasztott, de már nem forró margarint, és a masszát a jó hideg formába simítjuk. Ezután a meggyet egyenletesen rászórjuk, ami kissé belesüllyed. Előmelegített, forró sütőbe téve közepes lángon kb. 40 percig sütjük. Csak annyira csukjuk be a sütő ajtaját, hogy egy hurkapálca közé férjen, így a gőz eltávozhat a sütőtérből. Közepes lángon addig sütjük, amíg a beleszúrt hústűre már nem tapad a massza.
Ha a teteje az átsülés előtt barnul, akkor vagy egy papírlapot, vagy alufólia lapot borítunk rá. A megsült tésztát deszkára borítjuk, de csak akkor vágjuk fel, ha teljesen kihűlt. Felszeleteljük. (Alufóliába csomagolva a mélyhűtőben lefagyasztható, akár vendégváró süteménynek is alkalmas.)