ingyen webstatisztika

MEGGYDZSEM


Hozzávalók: meggy, kristálycukor, tartósítószer.

Elkészítés: Puha, érett, de azért még egészséges meggyet lecsumázzuk, megmossuk, kimagvaljuk és megmérjük. Befőzőlábasba töltve kilónként kb. 40 deka cukrot öntünk rá, és letakarva egy éjjelen át hűvös helyen állni hagyjuk. Másnap kevergetve addig főzzük, amíg a levét kistányérra csöppentve meg nem kocsonyásodik, ekkor csipetnyi tartósítószert keverve hozzá üvegekbe töltjük. Lekötve szárazgőzben hagyjuk kihűlni.


MEGGYDZSEM


Hozzávalók:
2 kg meggy, 1,5 kg kristálycukor, 4-5 szem szegfűszeg, 1 mokkáskanál őrölt fahéj, 1 dl rum.

Elkészítés: 2 kiló meggyet leszárazunk, megmosunk, kimagvalunk, majd szűrőkanálban 3-4 órát hagyjuk, hogy jól lecsöpögjön. Ezt a levet egy lábasban felfogjuk, majd másfél kiló cukorral, 4-5 szem szegfűszeggel, 1 mokkáskanál őrölt fahéjjal szüntelenül keverve 20-25 percig főzzük. Ekkor a meggyet beleszórjuk, és további 30 percig forraljuk. A tűzről levéve langyosra hűtjük, még 1 deci rummal is összekeverhetjük, majd másnapig letakarva pihentetjük. Utána üvegekbe töltjük, lekötjük, és a forrástól számított 25 percig vízfürdőben gőzöljük, végül a vízben hagyjuk kihűlni.




Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök