KÜLÖNLEGES KACSAMELL boros aszalt szilvával
Hozzávalók: fél kacsamell kicsontozva, lebőrözve, fél dl konyak, 2 dl vörösbor, 10 szem aszalt szilva, 1 evőkanál cukor, darabos fahéj, szegfűszeg, 1 szem narancs leve, vaj, só, őrölt bors.
Elkészítés: A bort ugyanannyi vízzel összekeverjük, és a megmosott, kimagozott szilvákat egy éjszakára beáztatjuk. A kacsamellet szálirányra merőlegesen (azaz keresztben) kis szeletkékre (érmékre) vágjuk, sóval, borssal enyhén megszórjuk, kevés konyakkal meglocsoljuk, és egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap a húsdarabokat egyenként villára szúrjuk, és a nedvességet mindegyikről lecsöpögtetjük. Majd serpenyőben felolvasztott vajon, fedő alatt jól átsütjük a hússzeletkék mindkét oldalát. Közben a boros szilvához hozzákeverjük a cukrot és a narancs frissen kifacsart levét. Fűzerzacskóba ízlés szerint darabos fahéjat, szegfűszeget teszünk, belelógatjuk az edénybe, és jól kiforraljuk. A frissen kisütött mellszeletkéket forró boros szilvával leöntve tálaljuk, köretként merőkanállal formázott párolt rizst adunk hozzá. Narancskarikával díszítjük. Jó tanács: Másféle hússal is elkészíthetjük, báránybordákkal vagy bélszínérmékkel is igazi különlegesség. A fűszerzacskó általában egy sűrű szövésű természetes anyag, amit rozsdamentes teatojással is helyettesíthetünk.