KÖRTELEPÉNY
Hozzávalók: a tésztához: 25 dkg finomliszt, 13 dkg margarin, 1
tojás, 1 dl sűrű tejföl, 1 evőkanál porcukor, 1 teáskanál sütőpor, 1 csipet só; a töltelékhez: 4 db nagy körte, 2 dl tejföl, 2 tojás, 1 teáskanál őrölt fahéj, ízlés szerint 2-3 evőkanál porcukor; a tetejére 1 tojás.
Elkészítés: A tésztáhozvalókat mély tálba rakjuk (a margarint megreszeljük vagy szitán átnyomjuk), majd gyorsan összegyúrjuk és cipóba formáljuk. (A tészta kissé ragad, ezért a kezünket és a gyúrótáblát is lisztezzük meg!) Egy nagyobb és egy kisebb részre vágjuk, a nagyobbat tepsi nagyságúra nyújtjuk, és a kenetlen tepsit úgy béleljük ki vele, hogy pereme is legyen. Félretesszük. A körtét meghámozzuk, kicsumázzuk, szeletekre vágjuk. A tojásokat habosra verjük, összekeverjük a tejföllel, fahéjjal, kevés cukorral. A gyümölcsöt egyenletesen elhelyezzük a nyers tésztán. Az öntettel lelocsoljuk, majd a másik kinyújtott tésztadarabot rányomkodjuk és felvert tojással bekenjük. Villával rovátkákat húzunk rá, és megszurkáljuk. A tepsit előmelegített, forró sütőbe toljuk. A lángot 5 perc múlva takarékra mérsékeljük, és kis lángon kb. 25 percig lassan sütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni.