ingyen webstatisztika

ZABPELYHES TÖKKARIKÁK


Hozzávalók 4 személyre: 2 közepes, zsenge tök, só, 2 dkg vaj, 1 közepes fej vöröshagyma, 4 evőkanál étolaj, 50 dkg sovány darált sertéshús, fél mokkáskanál őrölt bors, 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor kapor, 3 dl erőleveslé (leveskockából is készülhet), 15 dkg zabpehely, 1 tojás, 2-3 dl tejföl.

Elkészítés: A tököt alaposan megmossuk, majd kb. 5 centi vastagon felszeleteljük. Belsejéből a magokat kikaparjuk (kivájjuk), és a tökkarikákat enyhén sós, forrásban lévő vízben 2-3 perc alatt félpuhára főzzük. Szűrőlapáttal óvatosan kiemeljük, lecsöpögtetve kivajazott tepsibe vagy tűzálló tálba rakosgatjuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk és az olajban üvegesre sütjük. A húst hozzáadjuk, kevergetve fehéredésig pirítjuk, megsózzuk, megborsozzuk, a zúzott fokhagymával meg a felaprított kaporral fűszerezzük. Az erőleveslével felforraljuk, a zabpelyhet beleöntjük.
A tűzről levéve, jól lefedve duzzadni hagyjuk. Ha puha és kissé kihűlt, a fűszeres hússal meg a tojással összedolgozzuk, majd a tökkarikák üregébe púpozzuk. A tejföllel gazdagon meglocsoljuk, végül előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) 15-20 perc alatt megsütjük.


További receptek >> https://lajosmari.hu/



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök